A látás öröme, A látás és megértés öröme

Iskolán kívüli tevékenység A viszontlátás öröme Mindig örömmel térek haza szülővárosomba, nemrég pedig különösen jó érzés töltött el, amikor egykori osztálytársaim társaságában tölthettem el egy napot Urunk színeváltozásának ünnepén a Szatmárnémetihez közeli Erdődhegyen.

B-s diákjai ünnepi találkozóra gyűltek itt össze. Szatmárról, Budapestről, Bukarestből, még Milánóból is hazaigyekeztek a találkozásra vágyók.

Összetartásunk jeleként a találkozó előtti héten meglátogattuk és rendbetettük egykori osztálytársunk, Pistike sírját. A szombati programot is itt, egy közös imával és sírjának megkoszorúzásával kezdtük.

Eszünkbe jutott jósága, mosolya és végtelen türelme, amellyel a fiúkat egykor gitározni tanította szünetekben, vagy éppen beszélgetésbe mélyült valamelyikünkkel. A program további része Erdődhegyen, a Helga Winter házban zajlott.

Szem tabletta családbarát programra mindenki elhozhatta nemcsak párját, hanem akár gyermekét is, így gyermekeink kacaja is bearanyozta ottlétünket. Hajdani iskolaigazgatónk és tanárunk, Ft. Reszler Mihály főesperes úr celebrálta az ünnepi szentmisét.

Abraham Hicks - Az ellenállás nélküli gondolat öröme

Az énekek és az olvasmány kiválasztásakor azt tartottam legfőbb szempontnak, hogy a szentmise teljes egészében a szívünkhöz szóljon, hiszen csak így válhat igazán ünnepivé. Remélem sikerült.

Sírák fiának a látás öröme javakról szóló részét hallhattuk olvasmányként Tamástól, aki továbbra is megőrizte csodálatra méltó a látás öröme és előadói tehetségét. A prédikációban a Tiszti kiemelte a találkozások fontosságát, örömét, és útravalóként egy Anthony de Mellotól származó történettel ajándékozott meg minket, melyből kiderült, hogy az igazi szeretet nem más, mint mentesség a félelemtől. Sosem szabad félnünk szeretni.

A szentmise a látás öröme — mivel osztályfőnöknőnk, Anderco Judit nem tudott jelen lenni — Varga György tanár úr vezényletével megtartottuk az osztályfőnöki órát is.

Mindenki sorban elmondta, hogy mi történt vele az elmúlt tíz év alatt. Közben sokat nevettünk, a látás öröme egymásra, és tapssal is kifejeztük abbéli érzésünket, hogy mindannyian — a magunk módján — sikeresek vagyunk. Van, aki szép karriert futott be, mások a családjukra büszkék, és kivétel nélkül mindenkin látszott, hogy örömöt ad neki a munkája.

Lett köztünk könyvelő, tanár, mérnök, ápoló, orvosi asszisztens, szaktanácsos, üzletvezető, üzletkötő, kozmetikus, közvetítő, hivatásos katona, magánvállalkozó, szájhigiénikus, gépkezelő, számítástechnikus.

Nagyon színes a paletta, de a legfontosabb mégis az, hogy igaz emberek maradtunk. Ezt követően már várt minket a mesterszakácsok szaktudását dicsérő bográcsos, számos grillezett finomság és szívvidámító ital.

Az ízletes vacsora alatt jókedvűen beszélgettünk és hajnalig mulattunk. Felidéztük a régi csínytevéseket, megnéztünk egy részletet a banketten készült videóból és végignéztük a líceumi évek alatt készült képeket.

Aztán csak beszélgettünk és beszélgettünk, nem voltak kényszerszünetek. Ömlött belőlünk a szó.

A viszontlátás öröme

Nagyon mélyről jöttek elő az emlékek. Eltelt tíz év, ami alatt sok minden változott az életünkben: megtaláltuk hivatásunkat, párunkat, megtanultunk megállni a saját lábunkon. Legbelül azonban szinte semmit nem változtunk. Megmaradtunk ugyanolyanoknak, mint amikor szétváltak útjaink. És abban, hogy ilyenek voltunk a látás öröme maradtunk — úgy gondolom — sokat köszönhetünk a mi drága jó Alma Materünknek, az iskolánknak is.

Hiába telt el sok év, tabletták rossz látáshoz éreztük, alapvetően ugyanolyanok maradtunk, ugyanazokkal a gesztusokkal, jellegzetes mozdulatokkal. Hogy külsőleg mennyit változtunk?

Köszönet illeti azokat az osztálytársainkat, akik sokat fáradoztak azért, hogy mindezt megtehettük, hogy mindenki felszabadultan tudott örülni a találkozásnak.

Főkategóriák

Köszönet Adriennek, Edgárnak, Mazsinak, Noinak és Bejusnak, akik nemcsak értelmi szerzői, de szervezői, kivitelezői is voltak e remekre sikeredett találkozónak. Vártuk, készültünk, jöttünk, láttunk, emlékeztünk, örültünk és — ami a legfontosabb: együtt voltunk. Egy nap, depresszió látásvesztéssel tíz év után egymásra szántunk, amely csak a mienk volt.

Senki a látás öröme változott, mindenkire ráismertünk. A szemek, hangok és hanglejtések, nevetések, mozdulatok maradtak, csak mi lettünk tíz évvel fiatalabbak…mert ezt már csak így szokás mondani. Osztályfőnökeink Krucz Zsuzsa és Sas-Marinescu Adriana ugyanolyan szeretettel öleltek át, mint egykor, a körbeülős szentmisén pedig minden majdnem ugyanolyan volt, mint ben.

Solomayer Sándor akkori spirituálisunk és Ft. Reszler Mihály akkori iskolaigazgatónk celebrálásával csendes misével kezdtük a találkozást sajnos az osztály gitárosai nem voltak jelen, azaz Larissa csak mise végére futott beazonban annál zajosabb volt a folytatás. Az osztályfőnöki óra két nyelven zajlott, de ez senkinek sem okozott gondot, megszoktuk, hogy egy magyar- és egy romántanárnő oszink volt, így most a kettőnek együtt örülhettünk.

Az órát Ádámkó István, az iskola mostani igazgatója nyitotta meg nekünk akkor filozófiát oktatottköszöntött mindenkit, és mesélt a látás öröme iskola fejlődéséről, alakulásáról. A padok talán kicsit kisebbeknek tűntek, de ez mit sem számított, a látás öröme, amint kinyitották a katalógust.

Amikor az ember ezt újraélheti, az valami félelmetes.

Sopron allegro

Minden előjön, amit akkoriban érzett, de legjobban az az izgalom, ami felelések előtt. Meghallgattuk egymás történeteit, közeljövőbeli terveit. Nem is akartuk, hogy vége legyen, nem volt csengő, de ezt most egyáltalán nem bántuk…sőt.

Majd felolvasásra kerültek azok a tíz évvel ezelőtt írt sorok, amelyeket a tablónk hátába rejtettünk. Őrült gondolat volt, de nálunk ez nem újdonság. Hála és köszönet volt az üzenetekben, gyerekes, de mégis valahol érett gondolatok.

Az óra után kis vetítésre került sor, rég nem látott képeken és belénk ivódott arcokon álmélkodhattunk újra és újra.

A látva látás öröme

Nosztalgiának hívjuk ezt, ami persze olyan öregesen hangzik, de most annyira jó volt… A Csilli csárdában folytatott evészetről-ivászatról talán nem is kellene szót ejteni: az valami fergeteges, lehengerlő és bolondos volt, mint mi. Ettünk, ittunk, táncoltunk, mulattunk, megtiszteltük magunkat és egymást.

Kihallatszott a jókedvünk, és ez senkit sem zavart. Aki nem, az bánhatja, és reméljük legalább tíz év múlva újraélhetjük a mostani perceket.

Jó tudni, hogy honnan jövünk, és azt szavakkal, tettekkel vállalni is. Én hiszem, hogy mi ezt megéljük. Amit ebben az iskolában kaptunk, az érték volt: a látás öröme és most is. Hiszem, hogy egyenes út vezet a látás öröme per Mariam ad Jesum … találkozunk ben!!!